2008. október 2., csütörtök

Elhatározás, tervezés, építés

Tulajdonképpen barátaimnak köszönhetem, hogy ráébredtem, hogy tudok főzni. Előtte sok évig ez alvó képességem volt. Úgy kezdődött, hogy az egyik barátom meghívott egy kerti party-ra Nagykovácsiban, ahol pizzát sütött a titokban készült új kemencéjében. A kemence meleg volt, amikor megérkeztem üdvözölt, majd megkérdezte, hogy mit kérek a pizzára. Nem kezdtem el szabadkozni ahogy illik, hogy tulajdonképpen nem is vagyok éhes, hanem mindjárt a lényegre tértünk és soroltam a lehetséges hozzávalókat.
Kinyújtogatott egy darab tésztát olyan pizza formájúra, és rátette amiket mondtam. Rakott rá sajtot ahogy azt kell, kinyitotta a kemencét és berakta a pizzát a forró kőre egy péklapáttal. Aztán beszélgettünk három vagy négy percet, amikor megint kinyitotta a kemence ajtaját és kivette a megsült pizzát. Ekkor még nem is sejtettem mekkora változást hoz ez a kicsiny mozzanat az életemben.
De ez hamarosan kiderült, amikor először beleharaptam a frissen készült forró pizzába! Abban a pillanatban tudtam, hogy én is csinálok ilyen kemencét, hogy ezt a mutatványt akkor és annyiszor tudjam megismételni, amikor és ahányszor csak akarom. A további harapások ideje alatt meg is fogalmazódott bennem néhány kérdés:
  1. Hogy lehet az, hogy a pizzériákban ugyanez minimum 20 percig tart, itt meg a beszélgetéssel együtt sem kellett 10?
  2. Mitől van ennyire jó íze?
  3. Hogy csinálta a kemencét?
Akkor még nem volt internetem, mert Nagykovácsi és a távközlés még nem voltak jó viszonyban, így az első csodálkozás után kutatni kezdtem a forrásokat. Ez több mint tizenöt éves történet. Az érdekes módon meg sem fordult a fejemben, hogy hívjam a kőművest, aki majd megrakja nekem. Nem is tudom, miért. Inkább irodalmat kerestem hozzá, ami akkor még nem volt olyan egyszerű, mint most. Mivel egyik kedvenc könyvesboltom a Mezőgazdasági Könyvesbolt volt, bementem és kis idő múlva már kezemben is tartottam Sabján Tibor: A búbos kemence című könyvét. Általában lassan olvasok, de ezt elolvastam egy este. Mivel néhány rész nem volt teljesen világos, megint elolvastam, miközben már tervezgettem a kemence helyét. Meg kell említeni, hogy a téglából rakás, és a modern anyagok használatáról a könyv hatására teljesen lemondtam, és elhatároztam, hogy valóban úgy csinálom meg, ahogy azt annak idején. Semmi változtatás.
Családom is "lelkesen" támogatott, feleségem azt mondta, ha akarod, csináld. Ez bölcs volt, mert nyilvánvaló volt, hogy elhatározásomtól úgysem lehet eltántorítani. Néprajzi témájú könyveket vettünk ki a könyvtárból. Meglátogattuk a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumot (többször is), hogy életben is láthassunk kemencét, hogy eldönthessük milyen legyen.
Az első akadályokkal akkor szembesültem, amikor neki akartam állni megvalósítani. Már tudtam, hogy milyen lesz, hol lesz, de nem akartam rosszul csinálni. Megkerestem a Skanzent és megbeszéltem egy személyes találkozót, hogy feltehessem a kérdéseimet. A találkozó összejött, legnagyobb meglepetésemre nem néztek nagyon hülyének, sőt látva erős eltökéltségemet, sok jótanácsot kaptam, és ezek alapján már úgy éreztem nekiállhatok.
Megszereztem az alapanyagokat is, például kimentem a szántóföldre aratás után és összeszedtem a töreket, elmentem a Ferencvárosi Malomba (nemrég bontották le) pelyváért, vettem egy zacskó útszóró sót, és elkezdtem bányászni a kertben az agyagot. Épp túl voltam egy átépítési projekten, és volta kertben egy kupac sitt is, amit félretettem. Amikor a vállalkozónak elmagyaráztam, hogy az összes hulladékot, sittet, maradékanyagot vigye ki, de azt az egy kupacot hagyja ott, akkor volt valami furcsa a tekintetében.
Hát ez volt az előzmény. Legközelebb az építésről írok, és az első próbáról.

1 megjegyzés:

brekkencs96 írta...

Tervezni egyszerű és gyorsan megy, de megcsinálni nemigen.