Édesség a római konyhából

Ígértem, hogy írok édességről is. A szakácskönyvet "Apicius de re coquinaria - Szakácskönyv a római korból" címmel az Enciklopédia kiadó 2003-ban jelentetett meg. Aqvincumban vettem, némi hezitálás után. A könyv tematikus elrendezésben ismerteti a recepteket. Megtaláljuk a mértékegységek mai megfelelőjét és a használt anyagok fellelhetőségére, vagy helyettesítésére is kapunk tanácsot. Néhány recept mai átdolgozását is közli a könyv.

Tehát az eredeti recept:

Vágd le a héját a legjobb fajta afrikai mustos kenyérnek, és a belét áztasd tejbe. Mikor a tejet beitta, tedd kemencébe, de csak egy kis időre, nehogy kiszáradjon. Vedd ki forrón, önts rá mézet, szurkáld meg, hogy a méz beleszivárogjon. Szórd meg borssal, és tálald.

Ugye, milyen egyszerű? Elhatároztam, hogy kipróbálom a családomon, de be kell valljam, hogy sajnos nem tudtam jóféle afrikai mustos kenyeret, és igazi tejet hozzárendelni a projekthez. A kenyér nem afrikai, de nem is mustos, nem is beszélve a mostanában kapható tej jellegű italról. De ez még semmi ahhoz képest, hogy az édességet a végén meghintjük borssal! Az idézett, a második recept az édességek közül, de mielőtt az a benyomás alakulna ki, hogy csak ez az egy édesség tartalmaz borsot, gyorsan hozzá teszem, hogy hatból egy receptben nem szerepel bors a mézhez. Vagy ez csak nekem ilyen furcsa?

Afrikai kenyér helyett természetesen saját sütésű kenyeret használtam, a többi olyan volt, ahogy a boltban kapható. Az elkészítéshez nem kell különösebb felszereltség, a kenyér egy idő után megissza a tejet, és akkor jöhet a forró kemence.

Apropó, kemence. Találtam egy szép rajzot a római kemencéről. Laposabb építésű, mint a magyar, a közös bennük, hogy a füst a kemence száján távozik. A szakirodalom szerint ezt a típust folyamatos tüzeléssel használták, tehát a tűz, vagy parázs mellé rakták be az ételt. Az alföldi búbos kemence eszerint úgynevezett periodikus, tehát a felfűtés után a parazsat kihúzzuk, és ezután kezdjük a sütési és főzési ciklust. A római korból származó kenyérsütő kemencék között is volt már falba épített. A kemence alját kövekből rakták ki, a test agyagból készült.

De térjünk vissza az édességhez! Tíz perc után, amikor még nem száradt ki, kivettem a tepsit, és jól meglocsoltam mézzel. Csak azért szurkáltam meg, mert a recept ezt írta. Azt tapasztaltam, hogy mire elővettem a villát, már be is itta a forró kenyér a mézet is.

Az igazi próbatétel ezután következett: leültünk enni. Nem mertem előre megszórni borssal az egészet, de kötelességemnek éreztem, hogy elsőnek én próbáljam ki, milyen borssal az édesség. ÉS JÓ! Arra azért vigyázni kell, hogy ne túl sok bors kerüljön rá, mert akkor a bors kerül ki győztesen a mézzel szemben, de ha eltaláljuk az egyensúlyt, akkor kimondottan kellemes ízkombinációt kapunk.

Végezetül hozzáteszem, hogy a túrós palacsintát azért megígérem, nem borsozom meg legközelebb.

A képek a www.rumford.com/oven/articleoven.html oldalon egy igen tartalmas cikkel együtt láthatók.