A második bejegyzésemben (Elhatározás, tervezés, építés) írtam első kemencém kalandos történetéről. Akárhogyis számolom, annak már több mint tizenhárom éve. Azóta elköltöztünk Nagykovácsiból, a ház üresen állt több évig, a kemencét senki nem használta. Amikor néha elmentem ellenőrizni a házat, szomorúan állapítottam meg, hogy egyre rosszabb állapotban van a kemence. Régóta eladó az egész telek házastul, kemencéstül.
Minden lehetséges vevőnek felajánlottam, hogy a kemencét felújítom, ha használni akarja. Tavaly kötöttünk előszerződést egy potenciális vásárlóval, akinek a kemencével kapcsolatban személyes élménye is van. Evett már a benne készült sóletból. Mellesleg azt a sóletet azóta is többen emlegetik!
Mivel tervei szerint a kemencét magába foglaló teret lakótérré alakítja, a kemence megtartásával, így biztos lehettem benne, hogy kemencém élettörténete itt nem ér véget.
Nekiláttam hát a feladatnak, ami nem volt egyszerű, mert közben megállapodtunk arról is, hogy néhány építési munkát elkezd. Így jött a kőműves, akinek az első dolga volt felajánlani, hogy majd téglával körberakja, és egyéb ehhez hasonló ötletei is támadtak. A kéménybekötést át kellett építeni, hogy a kemence bent maradjon, a füst pedig a kemence melletti falon keresztül távozhasson. Itt hozzáértőknek mondom, hogy első fűtésű, hátsó kéményes kemencéről beszélek.
A felújítás azzal kezdődött, hogy a füstelvezető csövet a pillangószeleppel kivettem, és újra beépítettem, mert már más megoldás nem volt. A kőműves szépen alkalmazkodott a füstcsőhöz, és felhúzta a kemence mögötti falat, amiben a megbeszélt méretű kéményt építette fel.
Ezután a pergésnek indult mészréteg maradékát leszedtem a porladó külső tapasztással együtt. A kemence szörnyű látványt nyújtott. Úgy is mondhatom, hogy ebben a formájában csak nekem volt szép.
Azt, hogy az új tulaj elvesztette a hitét, hogy ebből valaha is lesz valami akkor sejtettem meg, amikor rátettem az új külső tapasztást, ami még számomra is meglepően szépre sikerült. Ez este volt, a leendő tulajdonos azután jött megnézni, hogy már elindultam haza. Gondolom, amikor meglátta nem hitt a szemének, és boldogan felhívott. Legalább három percig dicsérte a munkámat, mire szóhoz jutottam és felvilágosítottam, hogy készüljön fel arra, hogy holnap repedések lesznek, de nem kell aggódni, majd eltüntetjük. A repedések menetrendszerűen meg is jelentek, amiket azóta sikerült feltölteni. Remélem, az új tulajdonos a házi feladatát szorgosan elvégzi, ugyanis néha a friss kemence felületét nedves szivaccsal át kell mosni, hogy a maradék repedések is eltűnjenek. Ha ez meglesz, akkor jöhet a meszelés.
Mielőtt legutóbb ott hagytam volna a helyszínt, a belső munkát is elvégeztem, vagyis bemásztam a kemencébe és a kéménycső körüli rész belső tapasztását befejeztem. Ellenőriztem a tűztér teljes felületét, kell-e valahol pótolni a tapasztást, van-e valahol repedés. Ekkor ért a nagy, pozitív meglepetés: sehol egy repedés, sehol egy hiány. A kemence belseje szép rózsaszín, amilyenre annak idején az agyag égett, és ez a réteg szépen konzerválta a felületet. Hozzá sem kellett nyúlni, boldogan kimásztam. A kemence száradás után ismét üzemképes.
Húsvétkor próbafűtés, és hamár meleg, még egyszer sütök benne valamit, mielőtt végleg elbúcsúzom tőle.
A felújítás során igyekeztem a leendő tulajdonosnak átadni az alapvető tapasztalatokat. A legfontosabbat többször is elmondtam: csak olyan ember fűthet benne, akinek van tapasztalata. Mert bizony a kemenceüzem lelke az óvatos fűtésben rejlik.
Minden lehetséges vevőnek felajánlottam, hogy a kemencét felújítom, ha használni akarja. Tavaly kötöttünk előszerződést egy potenciális vásárlóval, akinek a kemencével kapcsolatban személyes élménye is van. Evett már a benne készült sóletból. Mellesleg azt a sóletet azóta is többen emlegetik!
Mivel tervei szerint a kemencét magába foglaló teret lakótérré alakítja, a kemence megtartásával, így biztos lehettem benne, hogy kemencém élettörténete itt nem ér véget.
Nekiláttam hát a feladatnak, ami nem volt egyszerű, mert közben megállapodtunk arról is, hogy néhány építési munkát elkezd. Így jött a kőműves, akinek az első dolga volt felajánlani, hogy majd téglával körberakja, és egyéb ehhez hasonló ötletei is támadtak. A kéménybekötést át kellett építeni, hogy a kemence bent maradjon, a füst pedig a kemence melletti falon keresztül távozhasson. Itt hozzáértőknek mondom, hogy első fűtésű, hátsó kéményes kemencéről beszélek.
A felújítás azzal kezdődött, hogy a füstelvezető csövet a pillangószeleppel kivettem, és újra beépítettem, mert már más megoldás nem volt. A kőműves szépen alkalmazkodott a füstcsőhöz, és felhúzta a kemence mögötti falat, amiben a megbeszélt méretű kéményt építette fel.
Ezután a pergésnek indult mészréteg maradékát leszedtem a porladó külső tapasztással együtt. A kemence szörnyű látványt nyújtott. Úgy is mondhatom, hogy ebben a formájában csak nekem volt szép.
Azt, hogy az új tulaj elvesztette a hitét, hogy ebből valaha is lesz valami akkor sejtettem meg, amikor rátettem az új külső tapasztást, ami még számomra is meglepően szépre sikerült. Ez este volt, a leendő tulajdonos azután jött megnézni, hogy már elindultam haza. Gondolom, amikor meglátta nem hitt a szemének, és boldogan felhívott. Legalább három percig dicsérte a munkámat, mire szóhoz jutottam és felvilágosítottam, hogy készüljön fel arra, hogy holnap repedések lesznek, de nem kell aggódni, majd eltüntetjük. A repedések menetrendszerűen meg is jelentek, amiket azóta sikerült feltölteni. Remélem, az új tulajdonos a házi feladatát szorgosan elvégzi, ugyanis néha a friss kemence felületét nedves szivaccsal át kell mosni, hogy a maradék repedések is eltűnjenek. Ha ez meglesz, akkor jöhet a meszelés.
Mielőtt legutóbb ott hagytam volna a helyszínt, a belső munkát is elvégeztem, vagyis bemásztam a kemencébe és a kéménycső körüli rész belső tapasztását befejeztem. Ellenőriztem a tűztér teljes felületét, kell-e valahol pótolni a tapasztást, van-e valahol repedés. Ekkor ért a nagy, pozitív meglepetés: sehol egy repedés, sehol egy hiány. A kemence belseje szép rózsaszín, amilyenre annak idején az agyag égett, és ez a réteg szépen konzerválta a felületet. Hozzá sem kellett nyúlni, boldogan kimásztam. A kemence száradás után ismét üzemképes.
Húsvétkor próbafűtés, és hamár meleg, még egyszer sütök benne valamit, mielőtt végleg elbúcsúzom tőle.
A felújítás során igyekeztem a leendő tulajdonosnak átadni az alapvető tapasztalatokat. A legfontosabbat többször is elmondtam: csak olyan ember fűthet benne, akinek van tapasztalata. Mert bizony a kemenceüzem lelke az óvatos fűtésben rejlik.
Bejegyzések
